Gondolkodtam a címen, de arra jutottam, ez egész egyszerűen annyira sz@r lett, hogy azt sem érdemli, hogy címet adjak neki. És nem is adtam.
Nem is értem, hogy nem gondoltam végig a receptet, amikor elolvastam. Már akkor feltűnhetett volna a száraz és a folyékony dolgok aránytalansága. De nem tűnt. Nem vagyok sem cukrász, sem szakács, és úgy néz ki nem vagyok résen. De olyan jó naivnak lenni!
A gyanakodás helyett inkább azt gondoltam, húú, de király, cukkinis brownie. A browniet is szeretem, a cukkinit is, nem fog hizlalni - annyira - ez valami csúcs lesz. Hát nem.
Sőt, ha az eredeti recepthez ragaszkodom, meg sem tudtam volna sütni. Ugyanis a recept szerint egy vödörnyi kakaós, eritrites-nyírfacukros, sütőporos cucc alatt nyamvadt két bögre cukkini és két összenyomott banán nyomorgott.
Így nézett ki:
Aztán meg így:
Abban egyetérthetünk, hogy ebből a leggyakorlottabb cukrász sem tudott volna tésztát rittyenteni.
Az is igaz, hogy figyelnem kellett volna a jelekre. Már a recept elején voltak fennakadások. Először is, kuktám csak egy fél volt, aki lereszelte a cukkinit és kicsekkolt. Aztán kiborult a kakaó.
(Később én is kiborultam.) Aztán a receptes képen a sütiben egyértelműen volt csokipasztilla, a recept viszont nem írta.
Mégiscsak résen vagyok, halleluja! Beszereztem a csokipasztillát a szentendrei szupi kis csokiboltból. De minden hiába volt. A recept egész egyszerűen azokkal a mennyiségekkel és arányokkal nem működött.
És itt kellett volna megállni. Hiszen a blog erről szól. A leírt recept alapján, otthoni körülmények között, átlagos tehetséggel (szerintem mondjuk átlagon felülivel) elkészítem az akármit. Én viszont nem adtam fel. Eszem ágában sem volt. Hiszen egy ilyen piszlicsáré akadály engem nem ijeszt meg!
Egyértelmű volt, hogy valami folyékony kell még a "tésztához". Mi lehet, mi lehet? TOJÁS! Pazar ötlet. Négy már suhant is a tésztába. De nem voltam elégedett. Féltem, hogy nem lesz jó az állag. (hahaahahihiiihihuhuhuhuhuhu) Akkor mi legyen még? Lássuk csak, a cukkini szerepe többek között a zsiradék helyettesítése, de úgy ítéltem meg, cukkini ebben nem volt sikeres. Jöhet az alacsony kalóriatartalmú margarin. Persze szigorúan kézmeleg állapotban. Ez van, sziporkázok. Pompás kis tészta lett!
Ugye milyen jól néz ki? Jó egy kicsit hasonlít arra, mint ami a végeredmény lett, de hát minden brownie ilyen. Legalábbis amit eddig én láttam nyersen. Na, de ami most jön, az csak ERŐS IDEGZETŰEKNEK!
A végeredmény:
Ugye hogy hasonlít?
Bár ez vizuális élménynek is durva, de ami ezután jött, az majdnem leírhatatlan...Az íze is olyan volt, mint ahogy kinéz. Persze nem akartam első lenni, mint ahogy ez is része a blognak - most igazán örültem neki - így megkóstoltattam egy tíz éves csokiimádó, édesszájú és udvarias gyerekkel. Tudom, tudom, szemét vagyok. Beleharapott, majd elég furcsa képet vágott. Úgy véltem, talán nem ízlik neki. Megkérdeztem: nagyon érezni a banánt? Mondta igen, majd visszaadta a beleharapott szeletet és távozott. Hiába, a jól neveltség.
Na, akkor jövök én. Beleharapok...
Hát ez UNDORÍTÓ!!! Kiköpöm a kukába és a beleharapott szeletet visszadobom a tepsibe. Miután kellett bele egy (!!!) egész teáskanál só, a végeredmény egy gumiszerű, erősen sós, kakaós, banánízű valami lett. Egy alkoholmentes hányás is jobb. KUKÁBA vele!
Szerencsére már a kukás is volt kedden és elvitte. Talán már bomlásnak is indult. RIP.
Aki pedig a receptet így leírta a Nők Lapjába, azzal az alcímmel, hogy kipróbált, az kapja be! És jön egy brownieval!
